Farkas György bocskoros és tímár
7700 Mohács, Felső-Dunasor u. 24, Tel: +36 20/912-4381
e-mail: farkasgyorgy@bocskoros.hu
id. Farkas György bocskoros, tímárKedves mesterem, névadó nagyapám Farkas György tímár és bocskoros mester 1921 áprilisában született az erdélyi Gilád községben. Ott ismertette meg vele a mesterség alapjait sógora, Gigics Milan szerb származású bocskoros. Tanulmányait, inaséveit további mestereknél töltötte. Csákován Davidovics Brankonál kitanulta a mesterséget, majd a vöröstímár mesterséget Rékáson, Sztán György műhelyében sajátította el 1936 és 1939 között. 1940-ben Rékáson letette a mestervizsgát.

A II. világháború alatt is megtalálta a módját, hogy szeretett mesterségének éljen, így került 1942-ben Vibok György mester műhelyébe Óbecsére (Bácska), ahol szakmai vezető lett, majd később Bátaszékre Szűcs János neves szíjgyártó mesterhez. Ezt követőn Kunszentmártonra Papp Péter szűcsmesterhez állt, aki a kor magyar filmgyártásának legismertebb szakmai bedolgozója volt.

Nagyapám 1944-ben Dávodon megnősült, és három év múltán nagymamával Mohácsra költöztek. Itt pár év bőrgyári munka következett, majd a bőrgyár bezárását követően itthon folytatta a mesterséget - mely tevékenységet az akkori hatalom nem nézte jó szemmel, és ezért börtönbe vetették két hónapra.
Szerencsére 1954-ben, sok-sok utánajárással sikerült kiváltania az iparengedélyt, majd a következő 50 évben a hőn szeretett szakmájának élhetett, dolgozhatott műhelyében, és járhatta az országot. Vásárokon, kiállításokon kínálta, mutatta be kézműves termékeit.

id. Farkas György bocskoros, tímárTöbb kitüntetés birtokosa:
- Kisipari Kézműves Tanács Kézműves Oklevele,
- 25 éves ipari tevékenység Ezüst Gyűrűje,
- Pécsi Ipari Vásár Különdíja 1981
- Pécsi Ipari Vásár Díszoklevél 1985
- Kiváló Munkáért Minisztertanácsi Kitüntetés 1985
- Kiváló Kisiparos kitüntetés 1979, 1988,
- 50 éves ipari tevékenység Arany Gyűrűje
- Népművészet Mestere díj, 2006

Munkái múzeumokban, kiállítókban is megtalálhatók:
- Mohácson a Kanizsai Dorottya Múzeumban,
- a Megyei Múzeum néprajzi részlegén,
- Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum tímárműhelyében "kipeckelt" marhabőre van kiállítva.


Korabeli filmekben, riportműsorokban, illetve (a mai napig) hagyományőrző csoportoknál megjelennek nagyapám bocskorai. A mohácsi Busójáráson is több busó lábán nagyapám bocskora látható.

Számomra nagyapám a szakmaszeretet, és a mesterségbeli tudás példaképe. Büszkeséggel tölt el, hogy tőle tanulhattam, és szellemét, szellemiségét őrizhetem.


ifjabb és idősebb Farkas György
web: www.mys.hu 2009